Tegnap este, Szabadka, Pilana…

A hely hangulatos, de a hangulat az elején kicsit fagyos, a Suburban Nightmare-re néha még taps is elmarad, pedig egyáltalán nem voltak rosszak, csak bátortalanok. Az kicsit unott flegma ének a lemezen jól sül el,jól átjön az “unatkozó külvárosi fiatalok” hangulat, koncerten viszont megöli a passziv előadásmód, pedig ezzel a középtempós zenével inkább lehetne az emberek arcába mászni,és a képükbe üvölteni fröcsögő nyállal hogy “Ego maniac, sick of you!”. Az Adolescents feldolgozást (Wrecking Crew) nem ismertem föl.  Viszont tűrhetően szóltak. Nem mindenkire volt ez igaz.
Ha csajok kiabálnak, az mindig ilyen szélsőséges dolog. Vagy kurvajól sül el (ezernyi példa a Witch Hunttól, a Rainbow of Death-ig), vagy halkan is idegesítő. A Deer In the Headlights esetében az utóbbi, ráadásul iszonyat hangosan és a megszólalás is tömör,zajos, és kásás. Egy ideig kinn hallgattuk, majd besétáltunk megtudakolni, hogy vajon mi miatt ilyen ideges az énekes hölgy,amire persze a későbbiekben sem derült fény.  Néha néha még dallamfoszlányokat is el lehetett csípni, a gyors és lassú részek váltakozása közben. A végére át tudtam érezni a szarvas helyzetét, akit éppen most csapott el egy kamion.
Amit a modern hardcore-ból ki lehetett hozni, azt a Bane ki is hozta, minden más meg utánérzés. A Jain és a Reflections of Internal Rain között (akiknél a névválasztásnak már tényleg nem sok  értelme, szemben a belgrádi társával akik egy indiai törzsről is elnevezhették magukat) a párhuzam nem csak a kooprodukcióban rejlik, hanem hogy kvázi hasonló stílusú, kicsit slágeres,népszerű zenét játsznak, csak ők máshonnan közelítik meg azt. A ROIR csajozós, a Jain színterezős. Az idei EP nem rossz, meglepően jól szól, de a koncert koszosabb hangzása náluk nem “egy király aurát” ad a daloknak, hanem egy negatív szorzót a dallamoknak. Ha a Suburban Nightmare unott és flegma, az Deer in the Headlights ideges volt, akkor a Jain-en, talán az oldalbabökdösős “ugye milyen jófejek vagyunk” mentalitást éreztem. Nem volt rossz, tisztességgel eljátszottak mindent, csak nem az én világom. Az Integrity (Hollow) feldolgozása abszolút kellemes meglepetés, mégha nem is illett hozzájuk.
Ugyanis azt a feldolgozást Unison-nak kellett volna eljátszania, mert rájuk meg aztán akár még a sátáni jelző is passzolna ha nem vigyorogva játszanák az olyan dalokat mint az Exhume például, aminek a pszichedelikus második felét konkrétan behunyt szemmel hallgattam végig., miközben szolídan, de határozottan rúgtam egyet a sarkammal a padlón, minden dobütésre. Persze a vigyor sem ronja el az összképet. Talán most önmagukhoz mérten is koszosabban, zajosabban szóltak, ami itt inkább hozzáadott mint elvett volna, mert oda passzol. Negyedszer láttam, negyedszer éreztem azt hogy fel van adva a lecke.Szóval nincs mese,és nincs olyan, hogy őket ne szeresse valaki.

Arsonist’s Prayer

Most gondban vagyok a stílusmeghatározással, mert a Catharsis zenéjére sok mindent lehet mondani, de azt nem hogy bármilyen skatulyába könnyen bele lehetne erőszakolni, de ez az egyik első olyan dal, amit akkor ismertem meg, amikor komolyabban elkezdtem érdeklődni a hardcorepunk iránt.Soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, amikor egyik szerda reggel, digitális elektronika gyakorlatról lógtam, és szinte csak ezt hallgattam, az akkor csinált válogatáskazettán. Ahogy véget ért a dal,azonnal tekertem vissza. Akkor is, azóta is bármikor meghallom, vagy csak beleolvasok a szövegébe, végigfut a hideg a hátamon.

Henry Rollins/Kira Roessler/Keith Morris/Mother Superior – Rise Above

Tíz másofpercet láttam az Exiten készült felvételből a tévében, épp akkoriban ismerkedtem a Rollins Band-del, amit azóta se csípek annyira mint a kései Black Flaget, azért ezt jó lett volna látni.

Integrity – Humanity is The Devil

Integrity was created in 1988 by Dwid Hellion. Lyrical themes include religion, the supernatural, mental illness, individualism, and the occult. Integrity are said to have created their own brand of aggressive sonic terrorism commonly known as “Holy Terror”. The US Military currently employs their album, ‘Humanity Is The Devil’ within their PSYOPS program. (forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Integrity_%28band%29)

Suburban Nightmare – Demo

Ebben a zenekarban az a legjobb, hogy úgy tetszik a zenéjük, hogy igazából nem tudok róluk semmit, de a dobossal majdnem összehoztunk egy DC posthardcore zenekart pár éve, amikor még úgy volt hogy Szabadkára költözöm.Abba a városba, ahol a legmagasabb az öngyilkossági arány az országban.Aztán a költözés elmaradt,így a közös zenélés is.Egyébként a környékkel nekem személy szerint mindig is az volt a bajom, hogy az itteni zenekarokkal többségében nem nagyon tudtam mit kezdeni.Mindig minden a végletekbe volt csavarva, a keménykedős hardcore-ral ugyanannyira nem tudtam mit kezdeni,mint a crust grindcore dolgokkal.
Ha három szóval jellemeznek kéne, azt mondanám hogy unatkozó fiatalok zenéje.Legalábbis nekem ezt akarja sugározni,a koszos hangzásával, a frusztráltságával, valahogy úgy mint a Circle Jerks annakidején.Mint az elbaszott nyarak,amikor a tengerpart betonból van, a pálmafák pedig rohadnak a melegben.
Az ő szemükön keresztül annyira hitelesnek hatnak azok a problémák, hibák, amiket ők látnak, tapasztalnak, követnek el, vagy egyáltalán az a külvárosi élet, ahol Szabadka már nem a legszebb arcát mutatja.

http://www.myspace.com/suburbannightmare666
Suburban Nightmare -Demo

Ümlaut – Total Disfückingcography

Szeretem az összekacsintós vicceket, az utalásokat, a fikciókat. A 3 inches of bloodot például egészen addig szerettem amíg azt hittem hogy valójában ők is egy félig meddig paródiazenekar. Amióta tudom hogy nem az, azóta már nem vicces. Az Ümlaut pedig nem ilyen. Finnország, lopott motorokat csempésző, foglaltházas krásztik, pusztán fedősztori a Catharsisnak arra hogy direkt rossz angolsággal írjonak egy rakás crust himnuszt, vagy nyúljanak le egy rakás dalrészletet például a SOD-től, vagy a Trial-tól, szinte egy az egyben.Valamiért egyébként úgy tűnik hogy a Genocide SS lehetett a háttérsztori alapja, persze kibújni a bőrükből ők sem tudnak, azért néhol visszaköszönnek az igazi zenekarban megszokott hatások.

Az egész diszkográfia akkor talált be igazán, amikor kb a felénél voltam és még nem untam rá, pedig 35 dalnál már rezeg az a bizonyos léc, de ha ez a 35 dal csak 22 percet tesz ki, akkor azért már más a helyzet. Szóval rajongó lettem. Finland Über Alles!

Ümlaut – Total Disfückingcography

Slayer – Live at Sonisphere

Voltaképpen nincs is olyan metálbanda amit szeretek.Iron Maident már nem tudom mikor hallgattam utoljára, a Helmet-et mindig egy posthardcore bandaként könyveltem el, meg hát ezekkel a kilencvenes évek vastagabbul szóló hardcore bandái meg mégiscsak hardcore zenekarok. A Slayerre mindig is egy punkbandaként néztem. És valójában az is, a gesztusok, az hogy Tom Araya az Angel of Death-et végig vigyorogva énekli, vagy az hogy Kerry King akár valamelyik törp is lehetne Salvatore fantasy világában,a Dead Kennedys logo a gitáron, a feldolgozáslemez, a disszonáns gitárok meg Lombardo játéka már csak hab a tortán. Az hogy voltak metál lemezeik is? Naés, az SSD-nek, meg a Cro-Mags-nek is volt, de a Seasons lemez fasza, az Near Death Experience meg nem. Pedja, irigyellek ezért a koncertélményért!
http://www.megaupload.com/?d=EZLC03T0

Burning Love – Songs for Burning Lovers (Deranged Records 2010)

Elfogy az utolsó üveg whiskey, az összes örömlány AIDS-es, a szárított dohányt felzabálják a sáskák, Lemmy emiatt kap egy idegösszeroppanást, és elindul szétverni London belvárosát.Na a Burning Love ehhez játszana tökéletes aláfestőzenét.Ha két szóval kéne jellemezni, a kiábrándult, és az elvetemült lennének azok a jelzők amelyek rögtön beugranának. Húzós az egész lemez. A dobos olyan eszeveszett mintha vicsorogva a fejedet ütné, a pumpáló basszus, ami legalábbis egy gyorsvonat zakatolásával ér fel, a gitárszólókat is megbocsájtom, mert nem öncélú és hatásvadász, az énekes olyan szinten mászik az arcodba, mint Winston Smith arcába a patkányok a fejére szerelt ketrecből. Nekem ilyen a rocknroll, ha a lendület számít, nem pedig a pózok. De amilyen mázlink van, ők is feloszlanak, mire megint átjönnek Kanadából újra úgy hogy nem mondják le a dátumok felét. Így megy ez.
Belehallgatni jobbhíján a myspace oldalukon tudtok (bár igaz a közmondás, hogy aki keres az talál), a 2009-es demójuk vágatlan formában viszont letölthető innen, egy remek Battallion of Saints feldolgozás kiséretében:
http://burninglove416.blogspot.com/2009/03/lives-of-saints-hey-kid-heres-shiny.html